Lusta vagyok, vagy nem vagyok biztos,hogy nekem ezzel kell foglalkoznom, és a lustaságommal bebújok ezen indok mögé. Mindenesetre elment az egész klubosdi mellékvágányra. Jó,nem ülök fél napokat TV- bámulva,(nincs is TV-nk), hogy kelések nőnek a fenekemen az unalomtól,de tudnék időt szánni rá. Az is ellene szól,hogy Xénikémmel is sokszor alig ülök le játszani, főzök-sütök,pakolok,stb. egész nap. De nekem ezzel foglalkoznom kell, tegnap újra kaptam egy nagy-nagy lökést, egy lánytól,aki már ezt rég megtette, 20 évesen már ott tart ahol én még csak most kezdek kapizsgálni az önzőségemmel küszködve. Már annyira rég léptem be a blogomra,hogy a jelszómat is elfelejtettem. A blogom nevét is. "Véletlenül" az övét írtam be a keresőbe. Ja, véletlenek nincsenek. Annyira megérintett, és annyira szeretnék segíteni neki,és milyen hülye dolog,hogy a mai világban ez ilyen fura gondolatokat ébreszt, hogy ismeretlenül minek szólok bele más életébe,mit foglalkozom vele. Azért mert egyek vagyunk,éppen ez lenne a feladatunk,hogy egymással foglalkozzunk,segítsünk egymásnak. Annyira jó volt ma hallgatni a rádióban a betelefonálokat,akik azt mesélték,micsoda eufórikus öröm volt segíteni másoknak,megállni a buszmegben,és elvinni egy vadidegent,és beszélgetni,és igazából embernek lenni. Dejódejó,mindez Budapesten, ahol gyűlöltem buszon utazgatni,mert ................................... Balin az volt a legjobb,leghiányzóbb máig is,hogy az emberek foglalkoznak egymással, köszönnek ismeretlenül,mosolyognak, mosolyognak, csak úgy. Nézik a külföldi embert, és amikor észreveszed,és ránézel,elmosolyodik,és én vissza. Ó,mennyire hiányzott ez nekem még nagyon sokáig,aztán persze visszaszoktam,a ránézel,elkapom a fejem-hez.
Ú,negatív vagyok,hé,Ivett,nyugi, a Bali stílusért itthon tenni kell,Neked is!! Kösziköszi Nati, Te drága lány!!! Köszönöm, hogy megengedted, hogy mosolyogjak Rád, és visszamosolyogtál!